A futball könyörtelen világában a fölény mit sem ér, ha gólokra nem váltják. A KRC Genk csütörtök este keserűen tanulta meg ezt a leckét: európai álmaikat brutálisan megtépázta a könyörtelenül hatékony Ferencváros. Az 0–1-es hazai vereséget követően Thorsten Fink menedzser állt a sajtó elé, arckifejezése pedig mindent elárult: végignézte, ahogy csapata szinte tökéletesen hajt végre egy tervet – egyetlen végzetes hibával.
Összegzése szíven ütő, tömör panasz volt: „Jól játszottunk… ők pedig az egyetlen helyzetükből gólt szereztek.”
Ez nem kifogás volt. Sokkal inkább egy taktikai rablás nyugodt, lesújtó értékelése.
Fink szavai egy olyan csapat képét rajzolták meg, amely a futball legkegyetlenebb csapdájába esett: a játék és az eredmény közötti szakadékba. Felidézte a derbigyőzelem utáni eufóriát, a hétfői ünnepi almatortát és az Európa-liga-sorsuk feletti uralom lehetőségét. A tökéletes hét minden hozzávalója megvolt.
„De gólt nem tudtunk szerezni” – tette hozzá Fink, a „de” súlyosan lógva maradt a levegőben, akár egy kihagyott tizenegyes.
A mérkőzés mesterkurzus volt mindenben – kivéve a legfontosabbat, a befejezést. A Genk diktálta a tempót, sorra alakította ki a helyzeteket, és beszorította a Ferencvárost. A statisztikák teljes fölényről árulkodtak, ám a kommentár inkább egy tragédia krónikája volt: Jarne Steuckers kapufája, blokkolt lövések sora, valamint Hendrik Van Crombrugge kapus parádés védése, aki büntetőt is hárított, életben tartva a reményt.
És mégis – ahogy Fink rámutatott – mindez egyetlen pillanatban semmivé vált. Egy beadás. Egy helyzet. Egy gól, minden játékkép ellenére. Egy olyan meccsen, ahol a Genk szinte mindent jól csinált, a Ferencváros megcsinálta azt az egy dolgot, ami igazán számított.
Ami Fink meccs utáni értékelését különösen érdekessé tette, az a hajthatatlan elutasítása annak, hogy a teljesítményt hibáztassa. „A második félidő sem volt olyan rossz” – védekezett, egyszerre megvédve játékosait és siratva az eredményt. Ez nem összeomlás volt, sokkal inkább a balszerencse és a kihagyott lehetőségek ezernyi apró vágása.
Szavai ugyanakkor betekintést engedtek abba az óriási nyomásba is, ami Genkben nehezedik egy edzőre. „Genkben tudni kell kezelni a nyomást; ezt az első meccstől érzem” – vallotta be. Ebben a városban ugyanis nem ígéretet, hanem eredményt követelnek. Az olyan meccsek, mint ez – tele szívvel, de pontok nélkül – különösen kegyetlenek.
És hol tart most a „smurfs”? Egy derbigyőzelemmel a zsebükben, de keserű európai szájízzel, Fink üzenete a makacs hit volt: „Két forduló után még bármi lehetséges” – hangsúlyozta.
A jegyzőkönyv ridegen mindezt egyszerű 0–1-es hazai vereségként rögzíti majd. De ha meghallgatjuk Thorsten Fink szavait, más történetet hallunk: egy csapatét, amelynek megvolt a labdabirtoklás, a helyzetek, még az almatorta is. Ellenfeleiknek viszont megvolt az az egyetlen esélyük, ami számított. És végül csak ez a szelet számított, így maradt Fink kezében semmi más, mint a játék legrégebbi és legszomorúbb igazsága: „Nem vagyok boldog, de ez a futball.”
Leave a Reply