
A sajtótájékoztatón érezhető volt a feszültség. Magyarország épphogy kiharcolta a nehéz, 2–1-es győzelmet Írország ellen – egy eredményt, amely életben tartotta a lendületet, de egyben rávilágított a csapat sebezhetőségére is. Aztán jött a kérdés – burkolt kritika a csapatösszeállítással kapcsolatban, különösen Tóth Barna kihagyása miatt, aki a Paks egyik legnépszerűbb játékosa.
Ez volt a szikra, ami berobbantotta a lőportartályt. Marco Rossi – aki sosem tűrte jól az ostobaságot – a mikrofon fölé hajolt, hangjában fortyogó frusztráció és hűvös magabiztosság keveredett.
„Az összes előrejelzésetekben,” – kezdte, miközben végigpásztázta a termet – „sehol sem olvastam, hogy Lukács kezdő lehet. Igazam van?”
A kérdés a levegőben lógott – költői, mégis vágott, mint a penge. Rossi tudta, hogy eltalálta a célpontot. Az újságírók, akik egész héten Tóth Barna mellett kampányoltak, most csöndben maradtak. Rossi taktikai húzása, hogy Lukácsot kezdőként nevezte, bejött.
„Nem akarok arrogánsnak tűnni,” – folytatta, bár ilyenkor ez mindig a magabiztosság bevezetése – „de talán ideje lenne mindenkinek tükörbe néznie.”
Ezzel világos határt húzott. Klasszikus, sokat hallott edzői mondat volt, de Rossi előadásában frissnek és kíméletlenül őszintének hatott.
„Én vagyok az edző, ti pedig az újságírók. Ha úgy döntök, hogy pályára küldök valakit, akit ti meg sem említettetek, akkor talán mindenkinek maradnia kellene a saját szakmájánál.”
Ez volt a lényege üzenetének – világos emlékeztető a szerepek határáról. Az ő dolga elemezni az edzéseket, figyelni a játékosok formáját, értékelni a taktikai részleteket és viselni az eredmény felelősségét. Az újságíróké pedig, hogy beszámoljanak, találgassanak, kommentáljanak. Rossi szerint ez utóbbi most túllépett a határain – különösen azok részéről, akik közel állnak a Pakshoz és Tóth Barnához.
De nem hagyta szó nélkül magát Barnát sem. Elismerte a játékos képességeit, ugyanakkor szétrombolta a média legfőbb érvét. „Tudom, hogy Tóth Barna taktikai opció,” – mondta Rossi – „de Írország ellen vele nem tudtuk volna megtartani az előnyt.”
Ezzel egyértelműen a korábbi meccsre utalt, ahol Barna beállása után a csapat nem tudta megőrizni a vezetést. Rossi ezután kimondta a szakmai ítéletet, amit minden edzőnek meg kell hoznia: „Barna nincs olyan formában, mint a szezon elején.”
Az üzenet világos volt: a népszerűség és a szimpátia nem nyer mérkőzést – a forma és a teljesítmény igen.
Rossi kirohanása nem pusztán indulati kitörés volt, hanem hatalmi jelzés. Figyelmeztetés a sajtónak – és talán egyes klubok felé is –, hogy döntései nem érzelmi, hanem szakmai alapokon nyugszanak. „Amikor valakit behívok a válogatottba,” – zárta le – „az mindig egy jól átgondolt döntés.”
Rossi ezzel tükröt tartott az újságíróknak, arra kényszerítve őket, hogy elgondolkodjanak saját szerepükön a futball ökoszisztémájában. Emlékeztette őket: ők kritizálhatnak, ő viszont dönt. És ezután a parázs sajtótájékoztató után kétség sem fér hozzá, ki az, aki valójában irányít.
Leave a Reply